Parlament

Minisztériumi válságstáb jött létre a Malév leállása nyomán kialakult helyzet kezelésére

A Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban állandó válságstáb működik a Malév leállása miatt előálló problémák gyors és hatékony kezelése érdekében - jelentette be Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára rendkívüli sajtótájékoztatón 2012. február 3-án, Budapesten.

 

Orbán Viktor szerint nem lehetetlen a MALÉV újraindulása

Orbán Viktor a MR1-Kossuth Rádió 180 perc című műsorában pénteken azt mondta, hogy két Malév-gép maradt a határokon kívül: egy Tel-Avivban, egy pedig Írországban. A többi repülőgép Magyarországon van. A miniszterelnök kijelentette: nem lehetetlen a légitársaság újraindulása.

Sikeres a Nemzeti Távközlési Gerinchálózat

A Fidesz Infokommunikációs Munkacsoportjának 2012. január 25-i ülésén Vályi-Nagy Vilmos, kormányzati informatikáért felelős helyettes államtitkár számolt be a kormányzati informatika legfrissebb eredményeiről, amelyben sikerként emelte ki a Nemzeti Távközlési Gerinchálózat létrehozását.

Darák Péter a Kúria elnöke szerint az átalakuló feladat- és hatáskörökhöz igazodnak a változások

Darák Péter a Kúria elnöki posztjára történő jelölését az új alaptörvény és az igazságszolgáltatásra vonatkozó sarkalatos törvények ismeretében vállalta el, mert szakmai meggyőződése, hogy ez a szabályozás megteremti az eddiginél hatékonyabb, magasabb színvonalú szakmai munka feltételeit, ugyanakkor az új struktúra megfelel az európai, jogállami követelményeknek.

Könnyítenék a fegyvertartás és -tárolás szabályait

Több könnyítést tartalmaz a vadászok és a sportlövők szempontjából a lőfegyverekről és a lőszerekről szóló 2004. évi törvény módosítására a parlamentnek tavaly decemberben benyújtott javaslat, amelyet Pintér Sándor belügyminiszter és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes - egyben az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnöke - jegyez.

Rekord mennyiségű törvénymódosítás a Parlamentben decemberben

Decemberben az átlagosnál is tevékenyebb volt a magyar Parlament, a rekordot jelentő, összesen 213 darab 2011-ben kihirdetett törvényből 63-at módosítottak az év utolsó hónapjában, derül ki a CompLex Kiadó, a holland Wolters Kluwer csoport tagja Jogtárából. A törvénymódosítások hozzátartoznak az Országgyűlés mindennapi munkájához, azonban arra ritkán van példa, hogy egy frissen meghozott törvényt még ugyanabban a hónapban több alkalommal is megváltoztassanak.

Részünkről nincs előfeltétele az IMF-tárgyalásoknak -- mondta Orbán Viktor miniszterelnök az MTI-nek

A miniszterelnök szerint eddig egyetlen olyan érv sem hangzott el a magyar gazdaságra vonatkozó jogszabályokkal kapcsolatban - így az új jegybanktörvényt illetően sem -, amely miatt a parlamentnek e törvények közül bármelyiket is módosítania kellene. A kormány azonban minden véleményre, meglátásra nyitott. "Részünkről semmilyen előfeltétele nincs a tárgyalásoknak" - rögzítette Orbán Viktor az MTI-nek adott interjújában, amelyben kitért arra is, hogy válaszolt az amerikai külügyminiszter levelére. A kormányfő közölte azt is, nem lát okot kormányátalakításra.

 

VÁLTOZÁSOK A NEMZETI KULTURÁLIS ALAPNÁL


A Nemzeti Kulturális Alapról (NKA) szóló 1993. évi XXIII. törvényt az Országgyűlés a 2011. évi CLX. törvény elfogadásával módosította. Ennek értelmében bővült az Alap bevételi forrásainak köre: az ötös lottó nyereményadójának 90%-a (az igazgatóság működésének levonása után), mintegy 10,8 milliárd forint; a kulturális adó teljes összege, amely naponta átutalandó; a szerzői jogokból a közös jogkezelő szervezetektől származó befizetések. A miniszteri keret mértékét a miniszter a tárgyévet megelőző év december 15-ig állapítja meg. A befolyt összegeket az NKA a művészeti élet szereplői között osztja szét.

 

Létrejött a Nemzeti Munkaügyi Hivatal

Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) néven folytatja munkáját 2012. januártól a Foglalkoztatási Hivatal (FH), amelybe 2011. december 31-én beleolvadt az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF), valamint a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet (NSZFI).

Megalakult az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala

Megalakult az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala (AJBH) és egyúttal megszűnt az Országgyűlési Biztosok Hivatala (OBH) - közölte az új hivatal hétfőn az MTI-vel.

Mit kell tudni az újra megszavazott egyházügyi törvényről?

Ismét tizennégy egyházat ismert el a parlament, ugyanazokat a vallási közösségeket, mint a nyáron elfogadott, ám az Alkotmánybíróság (Ab) által közjogi érvénytelenség miatt megsemmisített egyházügyi törvényben. Az új jogszabályt pénteken fogadta el az Országgyűlés 256 igen és 36 nem szavazattal.

Rekord mennyiségű törvényt és rendeletet alkotott tavaly az Országgyűlés

Rekord mennyiségű, összesen 213 törvényt fogadott el az elmúlt évben az Országgyűlés. Emellett a kormány- és miniszteri rendeletek száma is több volt, mint 2010-ben - közölte a Complex Kiadó Kft. vasárnap az MTI-vel.

2012. január 1-jétől változik az állami kitüntetések köre

2012. január 1-jétől a Magyar Szent István Rend, a Magyar Corvin-lánc, a Magyar Becsület Rend valamint a Magyar Érdemrend és a Magyar Érdemkereszt alkotja az állami kitüntetéseket, ezek sorrendje az elismerések hierarchiáját is jelenti az ekkortól életbe lépő sarkalatos törvény értelmében.

Orbán Viktor levele a közalkalmazottakhoz:Ha lehet végtörlesszenek

A közszolgálatban dolgozóknak írt levelet Orbán Viktor, amelyben a végtörlesztés lehetőségére hívja fel a figyelmet - közölte Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője az MTI-vel. Ebben kifejtette, ha lehetséges éljenek a végtörlesztés illetve a forinthitellel való végtörlesztés lehetőségével. A levél fotokópiáját az alábbiakban olvashatják.

 

Március végéig léphetnek át az állami nyugdíjrendszerbe a magánpénztártagok

Jövő március végéig kezdeményezhetik az állami nyugdíjrendszerbe való visszalépésüket a magán-nyugdíjpénztári tagok az alkotmányügyi bizottság - a kormány által is támogatott - javaslata szerint. A testület emellett egyetértett azzal, hogy a maradó pénztártagok - mivel az általuk fizetett tízszázalékos járulék a jövőben az állami nyugdíjkasszába kerül - állami nyugdíjjogosultságot kapjanak.

Nem kedvez a kis-és középvállalkozásoknak az új közbeszerzési törvény

Az új közbeszerzési törvény szerint összességében a szabályozás mennyisége nem fog csökkenni, és nem biztos hogy valóban a kis-és középvállalkozásokat fogja támogatni. Hiányosság tapasztalható a nyugat-európai országokhoz képest az elektronikus közbeszerzés fejlődésében, de pozitívumként értékelhetők a törvény felépítésében, követhetőségében bekövetkezett változások - mondta el dr. Tátrai Tünde egyetemi adjunktus a CompLex Kiadó Ügyvédreggelijén.

 

Sarkalatos törvény szabályozza majd a nemzeti vagyon védelmét és gyarapítását

A nemzeti vagyonról szóló sarkalatos törvény hosszú távon biztosítja Magyarország vagyonának gyarapítását és közérdek szerinti kezelését -hangsúlyozta Hegmanné Nemes Sára, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium vagyonpolitikáért felelős államtitkára 2011. december 15-én, kormányszóvivői tájékoztatón, Budapesten.

 

Olcsóbb kormányzati informatika

Olcsóbb lesz 2012. január elsejétől az elektronikus kormányzati gerinchálózat működtetése, amennyiben a Parlament elfogadja Koszorús Lászlónak, a Fidesz Infokommunikációs Munkacsoport vezetőjének törvénymódosító javaslatát.Tegnap 2011 december 6-án keződött el a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény módosítás részletes vitája, amely elősegíti a Nemzeti Távközlési Gerinchálózat végleges kialakítását.

Nemzeti és történelmi emlékhelyek


2011. november 7-én elfogadta a Parlament a kulturális örökség védelméről szóló törvény módosítását, amely bevezette a nemzeti és történelmi emlékhelyek fogalmát.

A magyar borokért énekelt a SZENÁ-TOROK

A Parlament énekkara is erősíti az Agármarketing Centrum november 9-i „Borszerda" kampányát. A Magyar Országgyűlés képviselőiből álló SZENÁ-TOROK kórus nagy sikerű figyelemfelhívó koncertet adott 2011. november 2-án a városligeti Vajdahunyadvárban, a Mezőgazdasági Múzeum tanácstermében.

 

Révay András: Fedezzük fel Magyarországot!

Legutóbbi ülésén több kérdést is megtárgyalt az Országgyűlés Sport és Turizmus Bizottsága. Ezek közül leginkább a SZÉP kártya bevezetésének témaköre állt a középpontban.

Megjelentek a 2012-es adótörvény javaslatok

Folytatódik az emberek kopasztása-. Különösen aggályos, hogy az igatlanadő mértéke ellenőrizhetetlenül nőhet, és csak az önkormányzatok önmérsékletén műlik mennyi. Hasonlóan problémás a települési adó, mert itt az onkományzat bármire, akár az ablakok vagy kémények száma alapján is adót vethet ki. A baleseti adó akár EU jogot is sérthet, mértéka a KGFB dij 30 szazaléka. Nőnek a gépkocsival kapcsolatos illetékek is.

A tanár és a net-kommunikáció

Az internetes kommunikáció fontos területei a fórumok, melyek sok szempontból a régi levelezőlistás hagyományokat követve jelentek meg, és élik virágukat. Valószínűleg együtt élve és kiegészítve a szinte valós idejű kommunikációs lehetőségeket. Mert kár lenne tagadni, hogy ezek is élnek virulnak. Talán nem is kellene ezekre hosszasan szót fecsérelni, mivel az, aki netközelben előfordul, szinte bizonyára találkozik ezek valamelyikével. Akár párhuzamosan is. De az amiért mégis időről-időre érdemes pár gondolatot szánni az internetes kommunikáció eme formáinak az a sajátságok megítélése.

Révay András: Alapos, szakmailag elmélyült munka

Röviden így voltak jellemezhetők azok az előterjesztések, melyek az Országgyűlés Sport és Turizmus Bizottsága legutóbbi ülésén a képviselők elé kerültek. A napirenden ezúttal négy pont szerepelt. UPDATE:2011-10-10 04:07:49

Megnyílt az út az új távhőtámogatási rendszer bevezetéséhez

Az Országgyűlés elfogadta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által beterjesztett, a távhőszolgáltatással összefüggő egyes törvények módosításáról szóló javaslatot. Ez a törvénymódosítás teremti meg a távhőtámogatás új rendszerének alapját, a termelő helyett a hőszolgáltató támogatására térve át. A sokak számára nehezen kigazdálkodható terhet jelentő rezsiköltségek az elmúlt években gyors ütemben növekvő részt tesznek ki a magyar családok kiadásaiból, ezért az Első Akcióterv és a Széll Kálmán Terv a szociális biztonság erősítése céljából állami ármeghatározás bevezetését kezdeményezte a lakossági gáz-, villamos energia- és távhőszolgáltatásban is.

 

November 13. a magyar nyelv napja

Az Országgyűlés 2011. szeptember 26-án egyhangúan, 339  igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül november 13-át a magyar nyelv napjává nyilvánította. Ezzel lehetőséget teremt arra, hogy évente egyszer a közfigyelem hivatalosan is ráirányuljon a szellemi-kulturális örökségünk és nemzeti identitásunk alapját jelentő magyar nyelvre.

 

Révay András: Kedvező változások

A szakmai szempontok érvényesülése jellemezte az Országgyűlés Sport és Turizmus Bizottsága találkozóját dr. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszterrel és ezt a miniszter a kérdésekre adott válasza elején meg is köszönte.

Harrach Péter az egyházügyi törvényről

Az Országgyűlés még a nyári szünet előtt, 2011. július 12-én elfogadta az új egyházügyi törvényt. A törvényjavaslat benyújtását hosszú egyeztetési folyamat előzte meg, és a hírek arról szóltak, hogy az Alkotmányügyi Bizottság még az utolsó pillanatban jelentős módosításokat tett a törvényjavaslaton. Harrach Pétert, a KDNP frakcióvezetőjét az eredeti javaslatról és a módosítás utáni törvényről kérdeztük.

Már nem titkos és letölthető a Magyar Munka Terv - a kormány foglalkoztatási alapvetése

A kormány május 24-i ülésén tárgyalta és elfogadta a nemzetgazdasági miniszter által április 27-én benyújtott Magyar Munka Tervet. A kormány által eldöntött módosításokkal frissített terv a Nemzetgazdasági Minisztérium honlapján olvasható.A dokumentum a cikk végén lévő linkről letölthető!

A TIGÁZ Zrt. biztosítja az Országgyűlési Hivatal gázellátását


A TIGÁZ Zrt. nyerte az Országgyűlés Hivatala 1,8 millió m3 földgáz mennyiségre kiírt közbeszerzési eljárását. Ez a földgázmennyiség az Országgyűlés épülete mellett pedig további három épület fűtését is tartalmazza.

 

Tartalom átvétel