Vallás és valláskultura és -történet

Áthelyezik a lourdes-i medencéket

A lourdes-i kegyhely fenntartói azt tervezik, hogy áthelyezik a medencéket, melyek vizébe a betegek és a zarándokok mártóznak. A jelenlegi medencéket az 1950-es években építették, és a jelenések barlangjának folytatásaként, a Gave folyó partján helyezkednek el. Annak a pataknak a vize táplálja őket, melyet a Szent Szűz kérésére Bernadette Soubirous fakasztott.

Megállapodás született a zsidó vallási közösségek között az örökjáradékokról

Több hónapnyi tárgyalás után megállapodás született a magyarországi zsidó vallási közösségek között a zsidó örökjáradékok idei kifizetésének rendjéről - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) kedden az MTI-vel.

Boldoggá avatták Bécsben Hildegard Burjant, a Caritas Socialis rend alapítóját

Boldoggá avatták vasárnap Bécsben Hildegard Burjant, a Caritas Socialis női szerzetesrend alapítóját, keresztény nőmozgalmi személyiséget.

Erdő Péter bíboros beszéde a keresztény-zsidó imanapon, az ökumenikus imahét végén

MTI Fotó: Kovács AttilaMTI Fotó: Kovács Attila

Elhangzott Budapest-Terézvárosban az Avilai Nagy Szent Teréz-templomban, 2012. január 22-én

(1Krón 29,10-13)

2012-ben is gazdára talált a Szalézi Szent Ferenc-sajtóösztöndí

Szalézi Szent Ferencnek, az újságírók védőszentjének az ünnepéhez kapcsolódva 2012. január 20-án ünnepi szentmisét mutattak be a médiában dolgozókért a budapesti Egyetemi templomban. Ezt követően adta át a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia nevében Spányi Antal püspök, a Magyar Katolikus Rádió vezérigazgatója a genfi püspökről elnevezett sajtóösztöndíjat a Központi Papnevelő Intézet dísztermében.

Keresztény-zsidó imanap

2012 január 22-én, vasárnap 16.30-kor kezdődik az Ökumenikus Imahéthez kapcsolódó keresztény-zsidó imanap a terézvárosi Avilai Nagy Szent Teréz-templomban (Budapest,. VI., Király u. - Nagymező u. sarok). Az imanap megnyitó-köszöntő beszéde után Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek mond beszédet, majd a keresztény résztvevők egyenként felolvasnak a Szentírásból egy-egy szakaszt, mely után imádkoznak, illetve néhány gondolatot szólnak az összegyűlt hívekhez. Ezután Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbi mond beszédet. Az egyes részek között zsoltározás, orgonajáték lesz.

75-ről 78 évre emelkedhet a püspökök nyugdíjkorhatára?

Az átlagéletkor növekedése miatt a VI. Pál által 1966-ban bevezetett 75 évről megemelkedhet a püspökök nyugdíjkorhatára? A kérdést a La Croix francia katolikus lap írása veti fel.

Az ortodox egyházak 2012. január 6-án ünnepelték Karácsonyt

Moszkvában közel hatezer hívő vett részt az Üdvözítő Krisztus székesegyházban az isteni liturgián, amelyet Kirill ortodox pátriárka vezetett.

Huszonkét új bíborost nevezett ki a Szentatya

XVI. Benedek pápa január 6-án, vízkereszt ünnepén az Úrangyala-imádság után hozta nyilvánosságra, hogy február 18-ra összehívja a bíborosi konzisztóriumot, amelynek keretében 22 új bíborost kreál. A bíborosi testület létszáma így 214-re emelkedik, közöttük 125-en 80 év alattiak. Az újonnan kinevezett bíborosok között a legfiatalabb az 55 éves német Rainer Maria Woelki berlini érsek. A most nyilvánosságra hozottak szerint az alábbiakban közöljük az új bíborosok nevét és nemzetiségét:

Módosítják a holokauszt túlélőinek szánt támogatás kifizetéséről szóló megállapodást

 Óbudai Zsinagóga egykoronÓbudai Zsinagóga egykoron

Módosítják a felek a kormány és a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány (Mazsök) közt még 2007-ben megkötött támogatási szerződést, így a holokauszt Magyarországon élő túlélőinek juttatandó támogatás január első felében átutalásra kerülhet a Mazsök bankszámlájára - közölte a Mazsök és Gál András Levente kormánybiztos közös közleményben az MTI-vel pénteken.

SZENT ISTVÁN VÉRTANÚ ÜNNEPÉN BOLDOG II. JÁNOS PÁLLAL

Szent István vértanú napján, 2011. december 26-án zsúfolásig megtelt Mátraverebély-Szentkút temploma. A nemzeti kegyhelyen az ünnepi szentmisét Alberto Bottari de Castello apostoli nuncius celebrálta.

 

Erdő Péter bíboros Magyarország hercegprímása 2011 Karácsonyán elmondott szentbeszédei - teljes szöveg

Erdő Péter - MTI Fotó: Koszticsák SzilárdErdő Péter - MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Ritkán fordul elő, hogy a magyar Római Katolikus Egyház feje Erdő Péter napi gazdasági kérdésekben is állást foglalt. Most ezt tette a karácsonyi istentiszteletek kapcsán. Ezért szószerinti leiratban közöljük az esztergomi bazilikában a karácsonyi misén elmondott homiliáját, és a dudapesti Szent István Bazilika éjféli miséjén elmondott prédikációját.

A Szentatya 2011. karácsonyi „Urbi et orbi” üzenete

2011. december 25-én, karácsony ünnepén délben XVI. Benedek pápa megjelent a vatikáni Szent Péter-bazilika középső loggiáján, hogy a szokásnak megfelelően elmondja karácsonyi üzenetét, valamint „Urbi et Orbi" áldását adja Rómára és az egész világra.

Karácsony Izraelben

Az átlag izraeli alig szerez tudomást arról, hogy a december 24-ről 25-re virradó éjszaka másfél milliárd ember legnagyobb ünnepe kezdődik.A helyi, héber nyelvű rádió- és televízió hírei között szerepel a betlehemi, názáreti éjféli mise, közlik az országba érkező zarándokok számát is. Héber neve is van a Karácsonynak: chág hámolád, azaz "a születés ünnepe". A Kol Jiszráél, az Izraeli Rádió interneten is vehető héber adása a hírek bemondása előtt az "örömteli Chanuka" mellett "keresztény hallgatóinknak örömteli karácsonyt" is kíván, tudva, hogy pl. az éjjel-nappali hírműsort szolgáltató BÉT adónak igen sok izraeli és palesztin arab, valamint külföldi, héberül tudó keresztény hallgatója is van.

Erdő Péter: Amit karácsonykor ünneplünk, az Isten állásfoglalása a család mellett

Erdő Péter bíborosErdő Péter bíboros

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke az MTI-nek adott interjúban egyebek mellett beszélt a Család éve tematikus esztendőről, az egyház gazdasági válságra adott válaszáról, a romaintegráció ügyéről és az aktuális boldoggá avatási eljárásokról. Az interjú az alábbiakban olvasható.

BOLDOG II. JÁNOS PÁL EREKLYÉVEL GAZDAGODIK SZENTKÚT

A Családok éve alkalmából hazánk apostoli nunciusa, Alberto Bottari de Castello érsek karácsony másnapján, vagyis december 26-án Mátraverebély-Szentkúton 11 órakor ünnepi szentmisét mutat be, és megáldja a jelenlévő családokat a kegyhely új, Boldog II. János Pál-ereklyéjével.

 

2011 évi Karácsonyi és újévi szentmisék a püspöki székhelyeken

Az alábbiakban a karácsonyi időszak ünnepi püspöki szentmiséinek helyszínéről és időpontjáról tájékozódhatnak.

ÉVENTE NEGYVENÖT MILLIÓT KELL ÖSSZEKOLDULNIUK A FERENCESEKNEK

Teltházas, nagyon sikeres, három millió forint tiszta bevételt eredményező jótékonysági koncertet adott 2011. december 10-én a Szent István-bazilikában a felvidéki Ghymes együttes, a Szent Angéla iskola énekkarának közreműködésével a gyöngyösi Autista Segítő Központ javára. A rendezvény fő támogatója a MOL volt. A ferencesek által fenntartott intézménynek nagy szüksége van a segítségre, hiszen az állami normatíva csak a szükséges összegek egy részét fedezi, mondta megnyitó beszédében Magyar Gergely ferences tartományfőnök. Az összefogás szükségességéről, a karácsonyi készülődéséről és lelkiismeret-vizsgálatról idézzük szavait.

Okafogyottá vált a Krisna-tudatú Hívők Közösségének tüntetése

Az egyházügyi államtitkárság szerint okafogyottá vált a Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közösségének keddre, a földtulajdonlás miatt meghirdetett tüntetése, a kérdés ugyanis rendeződött.

Amikor a vicclap is aljas célokat szolgált

A háború után a kommunisták és az egyház között az ideológiai harc egyenlőtlen feltételekkel zajlott, természetesen az utóbbi rovására. Gyöngyösön azonban porszem került a gépezetbe. Egy ferences a fiatalság körében olyan népszerű volt, hogy egymagában is gátját képezte a kommunista ifjúsági szervezet megerősödésének. Ezért koholt vádak alapján perbe fogták, agyonkínozták, a szovjet hadbíróság halálra ítélte és 1946. december 10-én, vagyis hatvanöt éve Sopronkőhidán kivégezték.

Ülésezett a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia 2011. november 29. és 30. között megtartotta téli rendes ülését.

 

KITAPOSOTT ÚTON AZ ISTEN HÁZÁBA - elkezdődött a hét ferences vértanú boldoggá avatási eljárása

A hit iránti gyűlölettől elszenvedett vértanúság kivizsgálása a feladata annak a testületnek, amely advent első vasárnapján esküt tett a pasaréti templomban. Erdő Péter bíboros-prímás 2011. november 27-én tartott ünnepélyes zsolozsmán rendelte el a hét ferences, Károlyi Bernát és társai boldoggá avatási eljárásának megindítását.

Erdő Péter meggyújtotta az adventi koszorú első gyertyáját a Szent István-bazilikánál

Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek gyújtotta meg az első adventi gyertyát a Szent István-bazilika előtt felállított óriási adventi koszorún.

Ébredj ember mély álmodból! – Advent első vasárnapja

Idén november 27-én, vasárnap kezdődik az adventi időszak, mely Krisztus születéséig, karácsonyig a várakozásra és a bűnbánatra figyelmezteti a híveket.

 

TITKOS HISTORIA DOMUSRA BUKKANTAK GYÖNGYÖSÖN A FELOSZLATÁS HÓNAPJAIRÓL

A gyöngyösi ferences könyvtár, kolostor és templom egy éve kezdődött felújítási munkálatai során a gótikus sekrestye barokk bútorzatát is restaurálják. Mikor a hatalmas szekrényt elmozdították, egy dossziéra bukkantak. Az 1951-ben elrejtett mappa különböző feljegyzéseket, a kommunizmus veszélyeire rámutató püspökkari és pápai körleveleket tartalmaz, továbbá Oberten Odiló atya kézzel írt naplóját, melyet 1950 júniusától 1951. november 24-ig vezetett, amíg utolsóként neki is el nem kellett hagynia az ősi kolostort.

Jáki Zoltánné kapta a tizedkettedik Szent Erzsébet rózsája-díjat

Tizedkettedik alkalommal nyújtotta át a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia a Szent Erzsébet rózsája-díjat. A kitüntetésre javasoltak közül ebben az évben a testület tagjai Jáki Zoltánnét választották ki, Balás Béla kaposvári megyéspüspök ajánlása alapján. A díjat Erdő Péter bíboros, az MKPK elnöke adta át 2011. november 19-én a Duna Palotában.

Láma Ole Nydahl Budapesten és Miskolcon

2011 október 21-én Budapesten, 22-én pedig Miskolcon tart előadást Láma Ole Nydahl Gyémánt Út-módszerek a hétköznapokban címmel, ahol a tibeti buddhizmus szemléletmódját és módszereit közérthetően, nyugati keretek között mutatja be, hogy „jobban tudjunk élni, meghalni és újraszületni".

 

Krisnások Magyarországon - vélemény

 

2011-ben a magyarországi egyházak tevékenysége elsősorban a gyorsan meghozott, új egyházügyi törvény kapcsán került előtérbe. A különböző felekezetek, azóta is fókuszban vannak, noha valódi figyelmet áldozatos munkájuk, az embereknek és Istennek végzett szolgálatuk érdemelne.

 

NÉGYEZER ANGYAL SEGÍTI A FERENCESEKET ÉS SZERETETT AUTISTÁIKAT

Szent Ferenc napja (október 4.) alkalmából köszönetüket fejezik ki a ferencesek négyezer támogatójuknak. Ez a társadalmi összefogás teszi lehetővé, hogy a rend továbbra is működtetni tudja oktatási, kulturális, szociális és egészségügyi intézményeit, köztük is a legköltségesebb, de egyben a legnagyobb szükségre választ adó művüket, a tízéves gyöngyösi Autista Segítő Központot (ASK).

HERMAN WOUK : A Nagyünnepek(*)

Olyan zsidók, akik különben be sem teszik a lábukat a zsinagógába ; a legkülönbözőbb irányzathoz tartozó emberek: neológok, reformok, ortodoxok, sehová sem tartozók, ateisták , Jom Kippurkor valahogy mégis úgy intézik, hogy egy-két órát valamelyik hitközségben töltsenek. Nagy pénzt adnak, képesek az egész évi tagdíjat is kifizetni ezért.

Tartalom átvétel