A rabok papja, aki lélekben ferences volt

Huszonkét évet töltött börtönben a 2012. május 13-án, nyolcvanadik életévében elhunyt Szekeres János őrkanonok. Nem elítéltként, hanem a Sopronkőhidai Fegyház és Börtön lelkészeként. Hamvait május 24-én, csütörtökön 15 órakor a molnári temetőben helyezik el.

Egy fénykép a múltból: Czóbel Béla

 

Czóbel Béla 57 éves volt, amikor 1940. szilveszterén elvette feleségül a 44 éves Modok Máriát. Czóbel nevét világszerte sokan ismerik, Modokét idehaza is csak kevesek. Pedig házasságuk előtt ő volt a legismertebb hazai festőművésznő, sőt, a 30-as években szinte az egyetlen, aki igazán jelentőset alkotott. Karrierje az új szerelemmel egyidejűleg mégis megszakadt.

Városligeti Gyermeknap 2012. május 26-27-én

A Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat és a Fővárosi Önkormányzat gondozza a  22. alkalommal megrendezendő Városligeti Gyermeknapot  2012. május 26-27-én.

 

Bemutatták a Budavári Libamájat

Hétfőn délelőtt, a Budai Várban, a Magyar Nemzeti Galéria teraszán  vonultatták fel a hazánk séfjei által megálmodott Budavári Libamáj fogásokat. A magyar sztárvilág közismert gourmet-i társaságában bemutatott ételeket egytől-egyig ugyanazokból az alapanyagokból, csak más elgondolás alapján készítették el a szakácsművészek. A Budavári Libamáj variációkat először 2012. június 1-3. között lehet megkóstolni a Budavári Libamájfesztiválon, amelynek célja a magyar libamáj népszerűsítése.

Mi vár a magyar tőzsdére? – Kiderült mit gondolnak az egyetemisták

A Krómer Péter-Mészáros Ádám páros nyerte el a Budapesti Corvinus Egyetem és az Equilor Befektetési Zrt. egy millió forint összdíjazású „A magyar tőzsde jövője" című verseny fődíját. A győztesek a hazai vállalatok finanszírozási lehetőségeiről értekeztek dolgozatukban. A verseny célja az volt, hogy a jövő gazdasági szakembereinek figyelmét is felkeltse a magyar tőzsde, tőkepiac és vállalati finanszírozási lehetőségek tekintetében.

 

TÁJÉKOZTATÓ A VOLÁNBUSZ Zrt. AUTÓBUSZJÁRATAINAK PÜNKÖSD KÖRÜLI KÖZLEKEDÉSI RENDJÉRŐL 2012. május 25-29.

Tájékoztatjuk, hogy a fent jelzett időszakban a VOLÁNBUSZ Zrt. helyi és helyközi autóbuszjáratai az alábbiak szerint közlekednek:

 

Gázkereskedő rendszert vett az MVMP

A multi-utility (több közműves) ellátás irányába elmozduló MVM Partner az IP Systems megoldását választotta földgáz-kereskedelmi tevékenységének informatikai támogatására. A tavalyi évben összesen 11,89 milliárd m3 volt hazánk földgázfelhasználása, ebből a versenypiacon 7,88 milliárd m3 került hasznosításra, míg a háztartások fogyasztása 3,47 milliárd m3 volt.

Reálértéken tovább szűkült a biztosítási piac -- Egyre gyakrabban választják az ügyfelek az éves díjfizetést

2012 első negyedévében a hazai életbiztosítási piac - döntően az egyszeri díjas termékek térnyerésének köszönhetően - kismértékben bővült, a nem életbiztosítási üzletág ugyanakkor továbbra is stagnál - derül ki a Magyar Biztosítók Szövetségének (MABISZ) kedden közzétett, 2012 első negyedéves jelentéséből.

 

Yonderboi csak 3 magyar fesztiválon!

Mindössze három fesztiválon, a VOLTon, a Heineken Balaton Soundon és a jubileumi Szigeten lesz idén nyáron látható és hallható az "Év hazai elektromos zenei produkciója" díjjal nemrég kitüntetett Yonderboi.  A világon a legismertebb és legkedveltebb hazai elektronikus zenei előadó nem tervezett fellépést az idei évben, a Yonderboi In-House néven futó háromállomásos turné kizárólag a fesztiválszervezők rábeszélésének köszönhető.

 

Száz éves a precíziós szemüveglencse – az emberiség közel 70 százalékának van szüksége rá

A Punktal lencse gyártása egykorA Punktal lencse gyártása egykor

Egy nemzetközi felmérés szerint az emberek közel hetven százalékának szüksége van valamilyen látásjavító eszközre, s ezen a területen ma még mindig a szemüveg a meghatározó. Noha az optikai lencsék felhasználása már közel nyolcszáz éves múltra tekinthet vissza, a valódi áttörést a precíziós szemüveglencsék hozták meg, amelyeket Carl Zeiss jénai üvegcsiszoló mester műhelyében éppen száz évvel ezelőtt szabadalmaztattak.

Készül a pénznyerő automaták „fekete doboza”

Az új jogszabályok értelmében a szerencsejáték-szervezőknek egy valós idejű kapcsolattal rendelkező központi szerverrel kell összekapcsolniuk valamennyi általuk üzemeltetett pénznyerő automatát és rendszert, ami komoly informatikai kihívást jelent.A NetLock Kft. felkészült a változásokra, és a jogszabályok alapján továbbfejlesztette az eddig is ISO 15408 (Common Criteria) EAL4+ szintű minősítéssel rendelkező CryptoServerét, amellyel így kész tranzakciós szerver megoldást kínál a szerencsejáték-szervezőknek.

 

Berlinről kapta a nevét a Lufthansa új Airbus A380 D-AIMI-je - megérkezett a német főváros új repülő nagykövete

(Fotó: Stephan Karl / Berlin)(Fotó: Stephan Karl / Berlin)

2012. május 22.-én a Lufthansa flottájához csatlakozó legújabb, kilencedik A380 mega-liner a „Berlin" nevet kapta a város főpolgármesterétől, Klaus Wowereittől azon a névadó ünnepségen, amit a Berlin Tegel Repülőtéren rendeztek meg Christoph Franz, a Lufthansa elnök-vezérigazgatója részvételével. A világ legnagyobb személyszállító repülőgépe ezt követően városnéző repülésre indult Berlin és Brandenburg felett a meghívott vendégek, köztük több mint száz berlini gyerek és fiatal örömére.

 

A fele (sem) igaz

2012. május végére a Koma Társulat helyzete Budapesten, a XV. kerületben ellehetetlenült. Az utolsó előadásaikat játsszák, nem tudják, mit mondjanak a közönségüknek, jövőre veletek ugyanitt? Vagy azt, hogy ezt a darabot itt, amazt ott láthatjátok...? Beadtak pályázatokat, szeretnének nyerni, de vajon miért is? Hisz abban a pályázatban az a hely és az a társulat van, ami most bizonytalan, akiket most szélnek kell ereszteni.

AZ ÚJSÁGÍRÓK ÉLETMÓD NAPJA

Meghívót kaptam a Magyar Újságírók Országos Szövetsége Életmód Szakosztályától. a 2012.június 8-án tartandó Életmód Napra. A helyszín a MÚOSZ székháza /1064.Budapest, Vörösmarty u.47.A. A rendezvény 10 órakor kezdődik./

 

Egy fénykép a múltból: Benedek Elek

 

A 23 éves Benedek Elek, a Budapesti Hírlap újságírója volt, amikor 1882 egy őszi délutánján főnökével, Rákosi Jenővel betértek szivarért egy Rókus kórház melletti trafikba. Egy aznapi újságcikkről beszélgettek, amikor a trafikosné sarokban ülő lánya beleszólt a társalgásba. Vitába szállt a nagy hírű főszerkesztővel, amihez talán Eleknek sem lett volna mersze.

Rosszul járnak a családok, kórházak és az ügyfélbarát ügyfélszolgálatok

A SciamuS, Magyarország szerint a pénteken elfogadott telefonadót a szolgáltatók, ahogy tehetik az ügyfelekre terhelik, és ez bizonyos csoportokat rendkívül hátrányosan érint majd.

Belvárosi Majális az Erzsébet téren

2012. május 25-28 között vidám hangulatú családi fesztivált szervez az Urbanissimus Egyesület a Design Terminál, az Akvárium, a Welove Budapest, a Reevolutio Consulting és Tourist Friendly Solutions. A pünkösdi hosszú hétvégére és egyben gyereknapra tervezett programkavalkád az Urbitális Majális egyhónapos rendezvénysorozat részeként kerül megrendezésre.

Nyírő-konferencia az Írószövetségben

A Magyar Írószövetség fontosnak tartja az olyan szakmai rendezvényeket, ahol egyrészt jelentős életművek ismételt tárgyalására kerülhet sor, illetve újra értelmezhetik azokat az alkotókat, akikről 40-50 éve nem sok szó esett. Ebbe a sorba illik a 2012. május 23-ai Nyírő József Emlékkonferencia a szövetség székházában.

Splash fesztivál

2012 május 26-án és 27-én az Aquaworld és a Sportime rendezi a  Splash fesztivált,  az Aquaworldben és annak környezetében. 

Nagy sikerrel nyitotta meg második budapesti márkaboltját a The Body Shop

2012 május 19-én hatalmas érdeklődéssel fogadták a vásárlók a The Body Shop második márkaboltjának megnyitását az Allee  Bevásárlóközpontban. A The Body Shop az üzletnyitás alkalmából különleges, nagyértékű ajándékcsomaggal kedveskedett az első 100 vásárlónak. Az üzletnyitási promóció során az érdeklődők kedvence a pink grapefruit és a shea illatú tusfürdők, valamint a málnás és a guava ízű Born Lippy ajakápolók voltak.

Elindult az online omnibusz

Az Ipsos omnibusz-kutatásainak keretén belül elindította új online szolgáltatását, az i:Omnibus-t.  Az új kutatási módszer legfőbb előnye, hogy akár csak Magyarországon, akár több országban is megrendelhető a kért kutatás, valamint hogy egy országos kutatás esetében a megrendeléstől számított egy héten belül adatfájl-szintű adatokat kap a megrendelő.

KIVÁLÓ EREDMÉNYEK A BOSCH-nál…

Talán már nem is szenzáció, merthogy megszoktuk: a magyarországi Bosch csoport a  tavalyi pénzügyi évben is erős növekedést produkált. A különböző technológiák és szolgáltatások vezető nemzetközi szállítója Magyarországon tizenegy leányvállalatával 508 milliárd forint forgalmat ért el a vállalaton belüli szállításokat is beleértve. Ez az előző pénzügyi évhez képest 27 százalékos növekedést jelent - tudtuk meg a rangos cég májusi évzáró sajtótájékoztatóján.

Erős hazai mezőnnyel startol a KÖRF Fesztivál Zenei programja

A Békéscsabai Körös Körül Ifjúsági Fesztivál (KÖRF 2012) nyilvánosságra hozta zenei programját és azokat az országos és határon túli pontokat, amelyeken elkezdődött a fesztiválbérletek értékesítése.

 

Itt az Egy Cseppes Patikahét

Óriási kedvezményekkel és egészségügyi szűrőprogramokkal újra itt az Egy Cseppes Patikahét! Indul az Egy Csepp Figyelem Alapítvány több mint 500 gyógyszertárat érintő szűrőprogramja, az Egy Cseppes Patikahét. Az „egycseppes" patikákban kedvezmények, és - jelképes összegért - vércukor-, vérnyomás- és koleszterinmérés lehetősége vár mindenkit 2012. május 21-27. között.

Nyílt nap a Kodály Központban

Nyílt napot tart a Kodály Központban a Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft. május 22-én (kedden). A régió legnagyobb, országos és nemzetközi viszonylatban is egyedülálló zenei központjának megtekintésére 10 és 18 óra között, óránként indulnak vezetett csoportok. A részvétel ingyenes.

 

Egy fénykép a múltból: Juhász Gyula

A 25 éves Juhász Gyula hírlapíró már hónapok óta rajongott a 22 éves nagyváradi színésznőért, Sárvári Annáért, amikor 1908 telén összeszedte a bátorságát, és egy barátját megkérte, hogy mutassa be a lánynak.

Kihirdették a Libri Aranykönyv 2011-es szavazás legnépszerűbb műveit

Hegyi Barbara, Müller Péter, Molnár Ferenc, Szabó Magda és Frei Tamás művei kerültek ki győztesként a hazai alkotások közül a 2011-es Libri Aranykönyv szavazás eredményeként. Az Uránia Nemzeti Filmszínházban 2012. május 17-én tartott ünnepélyes díjátadó keretén belül a már hónapok óta tartó, több fordulós szavazásnak várt és váratlan eredményei is születtek szép számmal.  

 

Gyógyszerfogyasztási rekord

Az önkéntes egészségpénztárakat ért idei kormányzati szigorítás megtette a hatását. A független Patikapénztár tagjai az év első hónapjaiban soha nem látott mértékben, 70 százalékos arányban költöttek patikaszerekre. Közben a rekreációs szolgáltatások SZÉP-kártyára irányítása sem tekinthető sikeresnek.

A munkáltatói és munkavállalói kapcsolat a mellérendeltség irányába tolódik, de a felelősség is jobban terheli a munkavállalót

Sok helyen átláthatóbbá teszi a szabályozást az új Munka Törvénykönyve, változások lesznek az atipikus munkaviszonyok körében és megjelenik egy új alapelv, a méltányos mérlegelés elve - mondta el Dr. Takács Gábor a CompLex Kiadó - a holland Wolters Kluwer csoport tagja által április végén szervezett BérMozaik konferencián, amely ezúttal is a bérszámfejtéssel és társadalombiztosítással foglalkozó szakemberek számára szolgált iránytűként.

 

LTE-képes (Long Term Evolution) WIFI routert kapott a győri Széchenyi István Egyetem

A távközlési világnap alkalmából LTE-képes (Long Term Evolution) WIFI routert adományozott a Huawei Technologies Hungary a győri Széchenyi István Egyetem Távközlési Tanszékének. Az ország egyetlen LTE technológiával működő vezeték nélküli routerét a távközlési világnapon, az egyetemen megrendezett "A technológia fejlődésének hatása a szélessávú Internet szolgáltatásaira" szimpóziumon adta át

Tartalom átvétel