logo
Közzétéve: EuroAstra Internet Magazin (http://www.euroastra.org)

Üsztöke Botond az MT Zrt. elnöke

Megjelentette: johannes
Dátum: 2010 már 17 - 03:38

Képünkön középen Üsztöke Botond 2007. február elsején, a turisztikai évadnyitón, Patrick Bourguignon és Rubovszky András között. [0]Képünkön középen Üsztöke Botond 2007. február elsején, a turisztikai évadnyitón, Patrick Bourguignon és Rubovszky András között.Üsztöke Botondot választották az MT Zrt elnökévé.

 

 Az ismert szállodás szakember korábban is volt már a nemzeti marketingszervezet elnökségének tagja. Üsztöke Botond - aki főállásban saját szállodai menedzsment cégét irányítja, valamint betölti a Hotel Karos Spa vezérigazgatói posztját is - 1971-ben kezdte pályafutását a Pannoniánál, s a ranglétrát végigjárva az akkor már francia tulajdonú ACCOR vezérigazgató helyetteseként vált meg a cégtől, s kezdett saját vállalkozásba. Kérdésünkre, hogy miként látja a sávolyi motorverseny-pálya körül kialakult helyzetet, Üsztöke Botond elmondta, hogy nem ismeri a tervezett beruházás belső részleteit, így arról nem is kíván nyilatkozni, abban viszont biztos, hogy Magyarországnak minden attrakcióra szüksége van, s turisztikai szempontból nagyon jól jönne egy ilyen látványosság a Balaton déli partján.


Forrás URL:
http://www.euroastra.org/node/37977