Valószínűleg sokan fognak még gondolkodni azon, miért nem volt teljes a siker idén? A számmisztikában járatosak talán onnan indulnak majd el, hogy a 66-os szám egyik jelentése: „egyetemes öröm". A 33 ennek éppen a fele, tehát a 33. Utazás kiállítás eleve nem is nyújthatott volna többet, mint az öröm felét!
A szervezési nehézségek már az első napon nyilvánvalóvá váltak - és már akkor elhatároztuk: nem fogunk erre szót vesztegetni. A gondokat az utolsó nap ostoba bombariadója csak betetőzte, ám arra jó volt, hogy végképp megerősítette az eredeti elhatározást; hasonlóan a korábbi évek beszámolóihoz, csak az érdekességekről, az új utazási lehetőségekről tájékoztatjuk olvasóinkat.
Ebből a szempontból nézve viszont már jól indult a szakmai nap. Hűen az elmúlt évek hagyományaihoz, a MÁV-START határozottan figyelemre méltó kedvezményekkel rukkolt elő. Annyira, hogy erről majd egy külön cikkben számolunk be, érdemes ugyanis a részletekkel is megismerkedni. Összefoglalva a lényegét: a Start-Klub kártyából már egy egész családot alakítottak ki, melynek birtokosai nemcsak a vasúti közlekedésben, hanem a MALÉV-nél és egyes taxi társaságoknál különféle kedvezményeket élvezhetnek. Olcsóbb árakat kapnak, használhatják az üzleti várótermeket, olykor még egy utastársat is vihetnek magukkal féláron! ()
Az Utazás kiállítás 35 országból érkező 600 kiállítója közül az idén Törökország volt a díszvendég, ám a szervezők kitaláltak egy másik „dobogós helyet" is, úgy nevezték: ígéretes úti cél. Korábban ilyen még nem volt és jól választottak, amikor ezt a címet most Indiának adták. Az Indiatourism frankfurti irodájának igazgatója, Anil Orav országa bemutatásakor kiemelte: Indiában nem csak a Taj Mahal az egyetlen látványosság! Máig élő, ötezer évesnél idősebb kultúrája van. Csak Delhiben hét olyan terület található, ami a Világörökség része. Ilyen például a nem rozsdásodó Kutub - vasoszlop vagy a Káma-Szútra szobrokkal teli Khajuraho teplom. Bombayban van a barlang, melynek falán az ie. 2. században festett képek Buddha életét mutatják be. A kontinensnyi méretű országnak hétezer kilométer hosszú, nyaralásra tökéletesen alkalmas tengerpartja van. Közülük talán az egyik legszebb a Goa - félsziget, ahol a portugál kultúra hatása a mai napig érezhető. Bangalore a napsütés városának is nevezhető, aki pedig a szabad természetbe vágyik, felkeresheti a száznál is több nemzeti park egyikét, melyek közül tízben még tigrist is látni! ()
Ugyancsak az „egy célpontú" helyek közé tartozik Olaszországban Lazio is. A legtöbben csak Rómába mennek, pedig a régió ennél sokkal több érdekességet rejt. Bemutatásukhoz az Utazás kiállítás látogatói számára Roberta Evangelisti szegődött kalauzul. Itt is van hosszú, 300 kilométeres tengerpart, ahol a víz különösen tiszta. A strandolók közül sokan keresik fel San Felice Circeo és Sperlonga környékét. Anzioból hajók indulnak Sponza szigetére. Ez kitűnő hely a búvárkodásra és a szigeten jól megmászható hegyek is vannak. Viterbo a régészeti emlékeiről híres. Két tó is van közelében, a Lago di Boisena és a Lagi di Vico - ez utóbbi nemzeti park is egyben. Közöttük foglal helyet a Monti Cimini, ahonnan viszont a panoráma páratlan. Kissé délebbre, a Lago di Bracciano partján a Castello Odescalchi hétszáz éves épülete hűen megőrizte az eredeti állapotot és mindig sok látogatót vonz. Róma közelében fekszik Rocca di Papa borairól híres vidéke, melyet kerékpárral is érdemes bekalandozni. A szállodákon kívül sok kemping és jól felszerelt magánszállás is várja a vendégeket. ()
Jelen volt a kiállításon más olyan ország is, melyről - bár közel van - mégis elég keveset tudunk. Csehország említésekor a magyar utazó többnyire csak Prágára gondol, pedig a Cseh Köztársaság három részből áll. Az első a tulajdonképpeni Csehország, a második Morvaország, a harmadik pedig Szilézia. Ezért jelent meg most önálló kiállítással Morvaország, hogy egy kicsit arra a vidékre irányítsa a figyelmünket, ami Budapesttől mindössze háromórányi autóútra van! Történelmi nevezetességű föld ez, már az ősember is letelepedett itt. Nyomai Pohansko-ban (Pogányföld) láthatók. A Lichtenstein család által hétszáz évvel ezelőtt birtokolt épületek is megmaradtak épségben a mai napig. Itt van a világ legnagyobb - mesterségesen kiépített - uradalma mintegy kétszáz négyzetkilométernyi területen. Morvaországnak saját gasztronómiája, étel- és italkultúrája van. A pékségekben érdemes megkóstolni a lakodalmas kalácsot. A Lokše, krumplistésztából készített, vékonyra nyújtott lepény, szilvalekvárral megkenve, mákkal megszórva. A morva emberek hűségesen őrzik néphagyományaikat. Saját népviseletüket a mai napig hordják a fiatalok is, a táncok sem merültek feledésbe. Egész Morvaországban kiépített kerékpárutak vannak és szervezett borutakat is találunk. ()
A Spanyol Idegenforgalmi Hivatal munkatársai Bécsből jöttek el Budapestre, hogy jobban megismertessék Mallorcát a látogatókkal. A három sziget - Menorca, Ibiza és Formentera - szinte hívogat a kikapcsolódásra. Népszerűségének érzékeltetésére talán annyi is elég, hogy a spanyol királyi családnak is itt van a nyaralóhelye. Klímája mediterrán, az év bármely szakában érdemes felkeresni. Errefelé január végétől már virágzik a mandulafa, a narancs és a citrom tavasszal érik. Mallorcán minden megtalálható, a természeti szépségektől az éjszakai életig. Akárhányszor is utazunk oda, mindig marad felfedezni való. Az időszámítás előtti korból éppúgy vannak emlékek, mint ahogyan a Westernpark és a Hidropark kínál modern szórakozást. Lehet túrázni, lovagolni, az utazó 23 golfpálya között is válogathat. A vidék gasztronómiája a maga egyediségéről híres. Az ízeket leírni lehetetlen - kóstolni kell! ()
Első napi sétánkat az Utazás kiállításon fejezzük be egy szövetség bemutatásával. A világ legnagyobb légitársasági szövetsége, a Star Alliance 1997-ben jött létre, hogy az utasok számára olyan - nagyobb - előnyöket nyújthasson, melyekre az egyes légitársaságok önmagukban képtelenek. Mára 159 ország 915 repülőterét érinti és a hálózatban naponta több mint 16 500 járat indul. A különféle kedvezményes tarifák és légibérletek sora oly hosszú, hogy érdemes közülük közvetlenül a honlapról választani. () Lehet akár négyféle világkörüli jegyet váltani és bármelyik társaság gépével repülünk, a szerzett pontjaink összeadódnak. A kiállításon való megjelenésük különös indokát az adta, hogy a Brussels Airlines is csatlakozott a szövetséghez. Földvári András, a Brussels Airlines magyarországi képviselője ennek kapcsán arra hívta fel a figyelmet, hogy a Brüsszeltől mindössze 25 kilométerre fekvő Waterloo az idén ismét hadijáték színhelye lesz. Az Európa sorsát eldöntő, híres ütközet mását ötévenként rendezik meg, ezúttal 2010. június 18-án, 19-én és 20-án. A oldalon erről részletes tájékoztatást találunk. A csata helyszínén idegenforgalmi központ is kiépült és ellátogathatunk Napóleon utolsó főhadiszállására, ahol a végzetes csata előtti éjszakát töltötte.