Még a tavalyi év végénél is békésebben kezdődött a 2010-es esztendő -- legalábbis, ami a hazai számítógépes kártevő-helyzetet illeti. Meglepetést legfeljebb egy régi féreg újbóli felbukkanása okozott -- mondják a VirusBuster szakértői.
Az informatikai biztonság hazai specialistája folyamatosan nyilvántartást vezet az észlelt károkozókról. A szakemberek kiértékelik házon belüli, illetve különböző helyeken működtetett levelezésvédő rendszereik fogását. Az adatokból hónapról hónapra toplistát készítenek, illetve jelentetnek meg a VirusBuster honlapján ().
Nos, a cég legfrissebb, alább olvasható januári statisztikái azt mutatják: szerencsére még a csöndesnek bizonyult tavalyi évvégénél is nyugodtabban kezdhették az esztendőt a hazai számítógép-felhasználók. A tájkép meghatározó színeit 2010 első hónapjában a klasszikus botnet-kártevők -- Backdoor.Nepoe.GX, Backdoor.Nepoe.HL, Worm.Rbot.MCG -- adták. "Közülük az utolsó rosszindulatú program külön figyelmet érdemel, annak ellenére, hogy 1,14 százalékos részesedésével a toplista legaljára került. A Worm.Rbot.MCG ugyanis csaknem három éves kártevő, s mostani felbukkanása váratlanul érte a szakembereket" -- értékelte az adatokat Szappanos Gábor, a VirusBuster víruslaboratóriumának vezetője. A botnet-programok mellett az e-mailben terjesztett trójai letöltő kártevők képviseltek komolyabb súlyt a januári fogásban. Ez utóbbi kategóriába tartozik a Trojan.DL.Agent.SKIT és a Trojan.Bredolab.AOG.
A trójaiak nevüket a görögök legendás, Trója ellen kitalált falováról kapták. Látszólag hasznos, ám valójában nem a felhasználó javára, hanem kárára tervezett programok. A botnet kártevők a hackerek által ellenőrzött robothálózatot (szaknyelven botnetet) toboroznak a megfertőzött PC-kből. A beszervezett gépeket zombiknak mondják, utalva arra, hogy az áldozat mit sem tud arról, hogy gépe számítógépes bűnözők eszközévé vált. "Mihamarabb szabaduljunk meg ezektől a rosszindulatú programoktól, hiszen a botnet révén bűncselekménybe is bevonhatják gépünket" -- figyelmeztet Szappanos Gábor.