Bevándorlási tervet alkotott az amerikai püspöki kar
p, 2010/01/08 - 00:33 - johannes
John C. Wester, Salt Lake City püspöke egy szerdai sajtótájékoztatón azt mondta, az amerikai bevándorlás problémáját emberi módon és széleskörűen kell rendezni.
Az Egyesült Államokban most van a Nemzeti Bevándorlási Hét, ebből az alkalomból fejtette ki Wester, aki az ameikai püspöki konferencia, az USCCB bevándorlási bizottságának elnöke is, hogy Howard Hubbarddal, Albany püspökével, a konferencia nemzetközi politikai bizottságának elnökével együtt körvonalazza a katolikus egyház bevándorlással kapcsolatos tervét - írja a CNA.
Az új kezdeményezések közt van egy képeslap-kampány is, valamint indítanak egy honlapot is ( - „Igazságot a bevándorlóknak"), és arra kérik a Kongresszust, hogy hozzon megfelelő reformokat a bevándorlás ügyében.
Mint azt Hubbard leszögezte: mindenekelőtt mindenkinek joga van nem emigrálni. Azaz jobb lenne, ha otthon találnának olyan munkát, amiből el tudják tartani a családjukat, megtartva méltóságukat. A bevándorlás fő motivációjának nem a szükségnek, hanem a szabad választásnak kellene lennie.
Az amerikai egyházmegyék máris rendeltek másfél millió képeslapot az Igazságot a bevándorlóknak! kampány keretében, hogy azt a hívek kitöltve elküldjék a törvényhozóknak.