[0]

www.okri.hu [1]

"Ilyen bolondok, szegény párák..."

Az Országos Kriminalisztikai Intézetben 2009. december elsején érdekes tanulmányt mutattak be a sajtó nyilvánosságának:  Solt Ágnes tanulmányát: Élet a reményen túl címmel. (A tanulmány teljes terjedelmében letölthető a cikk végén található linkről.) A téma érdekes és időszerű, milyen a szegregált roma telepeken élők felfogása, életszemlélete. Mert ahhoz, hogy valamit tehessünk ezt kell először megérteni. Erről számoltak be a tájékoztatón.

A szegregált telepen élők világa sajátos szubkultúra. Az összetartásban a megélt sorsközösség a meghatározó, miközben a szolidaritás elhanyagolható szerepet játszik. Mivel a közösségi összetartásba nem tartozik bele egymás fejlődésének segítése, az emberek inkább csak a bajban számítanak a másikra. A szegregált telepeken élő roma fiatalokban a magyarok előítéletessége és az érzékelhető diszkrimináció dühöt és ellenállást vált ki, így az ellentétek, sérelmek folyamatosan nőnek.

A szegregált telepeken élő emberek csoportja három különböző társadalmi egyenlőtlenség mentén is megragadható:

• 1. A szegregált telepen élők mélyszegénységben élnek.
• 2. A szegregált telepen élők roma származású emberek.
• 3. A szegregált telepen élőkkel szemben a többségi társadalom generációk óta előítéletes és
  távolságtartó.

Kérdés, hogy ezek a tényezők milyen mértékben és hogyan hatnak az ezeken a helyeken kialakuló sajátos szubkultúrára. A kutatás egyik fő célja annak megvizsgálása volt, hogy az említett dimenziók hogyan érvényesülnek az itt élők mentalitásában és viselkedésmintáiban. A mélyszegénység, az aluliskolázottság következtében alakulnak ki ezek a gettók? Vagy az itt élők kulturális mássága, a kisebbségi kultúra zárja el őket a többségi társadalom tagjaitól és mobilitási lehetőségeitől? Esetleg a többségi társadalom felől érzékelhető, tartós és megszilárdult elutasítás és kirekesztés gerjesztett olyan ellenállást, amely egy deviáns elemekkel is rendelkező, zárt szubkultúrát alakított ki az itt élők körében? Egyáltalán, milyen kölcsönhatásban vannak egymással az említett tényezők?

A kiválasztott települések és telepek

Magyarország 4 olyan megyéjét választottuk ki, amelyekben a legnagyobb arányban élnek romák szegregált telepeken. A kiválasztás az előzetesen meghatározott feltételeknek megfelelő településeken belül véletlen mintavétellel történt.

A kiválasztott telepeket a terepmunka során osztályoztuk aszerint, hogy a szegregáció mértéke milyen, hogy a helyi roma közösségre mennyire jellemző az összefogás, mekkora jelentősége van a hagyománynak, mennyire elszegényedett a telep, mekkora a nyomorgó, eladósodott, éhező családok aránya, mekkora a szerepe az uzsorának, az alkoholfogyasztásnak, az agressziónak.

Az osztályozáshoz 3 csatornán keresztül gy0jtöttünk információt: 1. résztvevő megfigyelés által; 2. kulcsszemélyekkel való interjúzások során (ilyen személyek pl.: helyi pedagógus, védőnő, családgondozó, polgármester vagy önkormányzati alkalmazott, kocsmáros, boltos); illetve 3. a szegregáltan élők körében történt interjúzással és beszélgetésekkel, amelyek sokszor interjú-szituáción kívül zajlottak. Előfordult, hogy az emberek nem vállalkoztak az interjúra, de szívesen elbeszélgettek velünk. Így a terepmunka folyamán összességében több száz emberrel beszélgettünk.

Vizsgált témakörök:

Étkezési szokások, tipikus nap

Család, gyermeknevelés

Összetartás, rivalizálás a telepen élők körében

Megélhetés, nyomor, uzsora, alkalmi munkák, segélyezés

Konfliktusok, agresszió

Roma-nem roma viszony

Kommunikáció és érdekérvényesítés

A kirekesztettség problémája - Megállapítások

-  A probléma megoldásának nehézségét jelzi, hogy a mélyszegénységben élő roma emberek
felfelé történő mobilitási esélytelensége nem pusztán az ismert külső tényezők és az elsődleges
szocializációs minta továbbéléséből ered, hanem egy olyan túlélési stratégia következménye is,
amely két pilléren  nyugszik:  egyrészt a gazdasági  értelemben vett egyenlőségen,  amelyet a
közösség tagjai mesterségesen tartanak fenn, másrészt az általuk alkalmazott kommunikációs
stratégián.

• - A szegregált telepen élők világa sajátos szubkultúra. Az összetartásban a megélt
  sorsközösség a meghatározó, a szolidaritás elhanyagolható szerepet játszik.
• - A szegregált telepen élők közös gondolati konstrukciójának egyik legfontosabb
  alapfeltevése, hogy a mélyszegénység állapotából - amelyben a telepen élők vannak - nem lehet
  kitörni. Az ezzel ellentétes cselekedetek, vélemények, vagy bármely tény, amely ennek az
  állításnak a kétségbe vonásához vezethet, súlyos kritika és „vád" az összes mélyszegénységben
  megrekedt emberre, családra nézve. Azzal szembesít ugyanis, hogy lehet olyat tenni, ami által az
  ember javíthat saját sorsán, következésképpen az egyén is okolható jelen helyzetéért és felelőssége
  van élete alakulásáért. Ez a vád azonban nem elt0rt, s az implicit bírálat szimbolikus
  megfogalmazójának azonnali kirekesztését vonja maga után.
• - A közbeszédben egyértelm0vé válik, hogy mindenféle változás, egyéni siker vagy
  gyarapodás a közösség kárára van, ezért „üldözendő". Az „irigység" fogalma - mint a szociális
  kontroll egyik fő összetevőjének kifejeződése - azt takarja, hogy az egyének és az egész
  lakóközösség minden eszközzel arra törekszik, hogy megakadályozza bármely egyén gazdasági
  és/vagy kulturális kitörését. A megakadályozás, ellehetetlenítés módszerei pedig a kigúnyolás, a
  szimbolikus megalázás a pletyka, és végső soron a meglopás.

-  A közösségi összetartásba nem tartozik bele egymás fejlődésének segítése. Az emberek
inkább  csak a bajban  számítanak a másikra,  és  még a rokoni körben  sem jellemző, hogy
hozzájáruljanak egymás gyarapodásához. Ha valakiről kiderül, hogy gyenge és sebezhető, annak
kizárólag negatív következményei várhatóak ezekben a közösségekben.

-  Az   egyik   legfőbb   kommunikációs   nehézség   abban   áll,   hogy   a   legtöbb   vizsgált
mélyszegénységben élő roma ember kifelé irányuló kommunikációjának stratégiai eleme - a
kívülről   várt   segítségre   való   hagyatkozás   miatt  -   a   szegénység   és   tehetetlenség   örökös
bizonygatása.   E  kommunikáció   azért  megtévesztő,   mert  az   egyén   objektív   egzisztenciális
helyzetétől szinte teljesen függetlenül alkalmazható. Ez a kommunikáció egyúttal súlyos, kemény
korlátja és gátja az egyéni lehetőségek felismerésének: a hitnek, hogy sorsukat ők maguk is
képesek alakítani, pozitív változást előidézni. A saját felelősség elhárítását eredményezi és a tanult
tehetetlenség állapotába taszítja az embereket a kívülről kapható segítség érdekében folytatott
kommunikáció. és az e mögé épülő mentalitás. Ez a kommunikációs fogás - informális úton -
erősen negatív irányba befolyásolja a hivatali szervek hozzáállását a romákhoz. A jogsértések és
visszaélések   következmény   nélküliségét   konzerválja   a   hivatali   szervekben   beálló   érdek­
érvényesítési   hiány   a   romák   részéről,   illetve   a   többségi   társadalom   egyre   erőteljesebb
diszkriminációja.

-  A romák között súlyos generációs szakadék érzékelhető a rendszerváltás előtt és után
szocializálódottak körében. Az idősebb generáció körében a becsületesség bizonyításának vágya
és a fiatalabb generációtól való elhatárolódás tapasztalható. A szegregált telepeken élő roma
fiatalokban a magyarok előítéletessége és az érzékelhető diszkrimináció dühöt és ellenállást vált ki,
így az ellentétek, sérelmek folyamatosan nőnek.

http://www.okri.hu/images/stories/pdf_files/sa_szegreg_2009.pdf [2]

A kutatás vezetője:

Solt Ágnes szociológus, tudományos segédmunkatárs doktorandusz